Szomorú idézetek
Ide összeválogattam néhány szomorú idézetet.
Ha egy nap sírnod kell... hívj engem.
Nem ígérem, hogy meg foglak nevettetni...
De sírhatok veled.
Ha egy nap el akarsz futni... ne félj engem hívni.
Nem ígérem, hogy megkérlek, állj meg...
De futhatok veled.
Ha egy nap senkit nem akarsz hallani... hívj engem.
Ígérem, veled leszek. És ígérem, nagyon csendben.
De ha egy nap hívsz... És nincs válasz..
Gyere gyorsan, látogass meg! Lehet, hogy nekem van rád szükségem!
Oly furcsák vagyunk, mi emberek,
Felejteni. Micsoda szó! Iszonyú, vigasztaló és kísérteties. Hát lehet élni felejtés nélkül? Csakhogy ki tud eleget felejteni? Az emlékezés salakja összehúzza a szívet. Igazán csak az lehet szabad, akinek már semmije sem maradt abból, amiért élt.
a lelkünk sír, az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük, boldog talán,
s irigykedünk minden szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
gondolatai tiszták, szabadok.
S nem vesszük észre, hogy vennénk észre,
hogy könnyei égnek csillogó szemében.
Hazugság az egész életünk,
hisz akkor is sírunk, ha nevetünk!
Felejteni. Micsoda szó! Iszonyú, vigasztaló és kísérteties. Hát lehet élni felejtés nélkül? Csakhogy ki tud eleget felejteni? Az emlékezés salakja összehúzza a szívet. Igazán csak az lehet szabad, akinek már semmije sem maradt abból, amiért élt.
Nem értem, miért csorog a könny, hiszen nincs bennem semmi szúró, gyötrő kín, inkább csak valami végtelen fáradtság, amihez hozzátartozik a a sok sajgó fájás, tompa nyilallás. Hát akkor miért folyik a könnyem? Nem sírok, mert sírni akkor lehet, ha az ember hagyja, hogy sírjon.
Szeretlek. Nem vagyok tökéletes, de bármire képes lennék azért, hogy boldoggá tegyelek. Valószínűleg nem veszed észre. Azt hiszed, nem érzel semmit, és elhagysz. Hiszen te nem is akartál engem. Nem érdeked, hogy én boldog legyek. Viszont, ha már csak a múlt köt össze minket, és eszedbe jutok, rájössz, hogy hiányzom neked, és legbelül, mélyen Te is szeretsz!
Csak néztem, ahogy elmész, és semmit sem tettem, csupán emlék már, hogy itt ültünk mi ketten. Fogtad a kezem, tekinteted megpihent rajtam, mikor elmentél, nem tehettem semmit. Nem tehettem mást, csak hagytam. Nagyon fájt a szívem, amikor elhagytál engem, csak lépteid dobbanása hallatszott a csendben...
...és belesajdultam, ahogy illatod bőrömről lemostam... Még hallom néha sikolyait a kislánynak, akit megöltél bennem... Minden este belehalok egy tőled kapott percbe...
Egy pillangót kergetek, mióta csak élek,
Csak légy boldog! Én ülhetek a sarokban, de a te életed túl értékes ahhoz, hogy elvesztegesd!
*
Abban a hétfői mosolyban benne volt egy keddi levél, egy szerdai csók, egy csütörtöki "rólad álmodom", egy pénteki vágyakozás - és egy soha napi beteljesülés.
*
Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett ez enyémbe.
*
Közelebb, egyre közelebb kerülök hozzá, de talán soha nem érhetem el. Talán csak azért közeledünk egymás felé, hogy aztán örökre elváljunk.
*
És ha többet nem hallom már ezeket a szavakat, akkor is boldog leszek, mert mindörökre emlékezni fogok rájuk, hogy egyszer igenis kimondtad őket.
*
Tudom, hogy szeretsz titokban, ott hever a szíved a sarokban, ahol mindig sötét van.
Tudom, hogy fáj, hogy félsz, tudom, hogy inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz, tudom, hogy egyszer élünk, akkor is minek, te mindent megtettél, tudom, hogy boldog még sohasem voltál...
*
Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem... azzal a pár szóval csupán az életemet romboltad szét...
*
Amikor nem lehetsz azzal, akibe szerelmes vagy... együtt tudnál lenni másvalakivel, aki csak kedvel téged?
*
...nekem már csak az a boldogság, hogyha reggel, amikor felkelek, tudom, hogy nem veled álmodtam...
*
Azt mondtad, sosem akarsz engem szomorúnak látni... ez azt jelenti, hogy mindig becsuktad a szemed, akárhányszor sírtam?
*
Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik...
*
Hamvadó cigarettavég ül a hamutálcán, s csendben végigég.
Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el...
*
Honnan vetted azt, hogy a szivárvány boldog? Attól, hogy színes, lehet az ő szívében van a legnagyobb bánat...
*
Mert tudom, milyen érzés, mikor elveszíted azt, akit annyira akartál, és minden, amid van, romba dől...
*
Reggel a hideg, párás ködben álltam egy kopasz fa alatt, és merengtem a csendben... Gondolataim együtt gomolyogtak leheletemmel, könnyeim összefolytak néhány magányos esőcseppel... Annyira vágytam ott utánad... Úgy éreztem, megöl ez a mérhetetlen bánat... Sose gondoltam, hogy ez ennyire fájhat.
*
Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad...
*
Az érzés, hogy nem jön vissza többé... a könnyek, melyek hiába születnek, az emberek, kik örökre szeretnek, a szívek, melyek soha nem feledték, a szívek, melyek egykor még őt szerették, az elmúlás, az elmúlás az, mely mindenről tehet... az is, melyet elűzni végleg nem lehet...
*
Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindig egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.
*
Nem tudnám leírni, hogy milyen nehéz kibírni. Nélküled levegőt sem tudnék venni, nélküled a rosszat nem tudnám lenyelni sehogy. Az életem miről fog szólni, ha nem vagy itt velem? Mert téged nem lehet pótolni...
*
Nem az az ijesztő, hogy egyedül maradok, hanem az, hogy nélküle! Ha nincs mellettem, nélküle az a bonyolult biológiai folyamat, ami tulajdonképpen az életem, csak hamisított létezés. Üres, abszolút tartalmatlan látszat.
*
...ülök és nézegetek rólad egy képet, s közben felidézek egy régi emléket. Könnyeim mögül látom az arcodat, szívem fáj, tisztán hallom a hangodat...
*
Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit sem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is...
*
Megcsókollak, te nekem adsz csókot, aztán elindulsz szótlanul, és magaddal viszed az életem...
*
Ha majd sírom mellett állsz,
S engem többé nem látsz,
Írd a homokba csendesen,
Őt valaha szerettem...
*
- Örülök, hogy te mindig ilyen vidám vagy.
- Így látod?
- Így.
- És azt szereted, ha ilyen vagyok?
- Azt.
- Akkor örülök, hogy nem ismersz teljesen...
*
Már nem születik mese abból, ha látlak, csak néma nevetés, hogy miért volt nekem sok, ami vagy - most meg kevés...
*
Ha a sors olyan kegyetlen lesz, hogy veled többé nem találkozom, legyen örök emlék e néma mozdulatom...
*
Melléd ül egy angyal, de elmenekülsz buta érveléssel. Félsz érinteni szárnyát, mert a múlt csontig éget...
*
De hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor felém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem...
*
Az ember olyan, mint képen az arca, mert lelke és szíve nem lehet rajta.
*
A szív törékeny műszer. Ezért is óvjuk olyan erőteljesen, ezért adjuk oda olyan ritkán, és ezért jelent olyan sokat, ha mégis megtesszük. Vannak szívek, amelyek törékenyebbek másoknál. Valahogy tisztábbak. Mint a kristály az üvegek között, de még összetörve is gyönyörűek...
*
Néha azt szeretném, ha "Vigyázat, törékeny" felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert olyan világban élünk, ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, ahol nincsenek törvények, másnap reggelre még éppen úgy fáj, ami fáj.
*
Nézd, most minden a régi még holnapra, mondd hogyan tűnik el? Nézd, most itt ez a pillanat is eltűnik,és észre sem veszed!
*
A szíved megszakad, de te csak csukott szemekkel tűröd, mert túl fájdalmas ahhoz, hogy tudomást vegyél róla...
*
A kapcsolatok olyanok, mint az üvegek: néha jobb, ha összetörve hagyjuk ahelyett, hogy újra megsebeznénk magunkat, miközben próbáljuk újra összerakni.
*
Gyönyörű, kora nyári szürkület ereszkedett alá, amikor nagyon tudnak fájni az emlékek, a kezdet és a befejezés.
*
Mikor a legjobbat próbálod kihozni magadból, de nem sikerül; mikor megkapod, amit akartál, de nem azt, amire szükséged lenne; mikor elveszítesz valamit, amit nem lehet pótolni; mikor szeretsz, de hiába teszed - lehet ennél rosszabb?
*
Egyedül állt. Ott, a magánnyal. Nem nézett rám. A fejét lehajtotta, majd elment, visszanézett, mosolygott, és kisétált. Kisétált mindenből, ami vele kapcsolatos... De ezzel együtt az életemből is.
*
Nem tudtam, helyes-e vagy sem, ahogy döntök... a döntés, hogy elszakadjak Tőle, de megtettem. Megtettem azzal a reménnyel, hogy így jobb lesz. Jobb lesz Neki. Olyat talál, aki megérdemli... Aki megbecsüli, úgy, ahogyan nekem kellett volna.
*
Tudtad, hogy fájni fog, mégis megbántottál. Én szerettelek, de Te csak kihasználtál! Egyszer majd rájössz, hogy én szívből szerettelek, de akkor már késő lesz, én már elfeledtelek. A szívem másé lesz, mert Te megtagadtad, és látod, most már én nevetek rajtad...
*
Az értelmetlen gyűlöleted szálkái pedig továbbra is belém fúródtak, bárhová is próbálok elszaladni előlük. Bármilyen gyorsan is szedem a lábam, egy helyben szaladok. Nem tudok elrejtőzni előle, hiába fetrengek nyakig a mocsokban. Ez csak a Te játszmád, és Te bevetsz minden fortélyt, hogy lásd, milyen mélyre taszíthatsz. Innen már nem lehet mélyebbre süllyedni. Az életemmel játszol.
*
Őrült vagyok, valaki ezt mondja rám. De a világ tesz ilyenné. Nem az én hibám. Ölj meg, hajóm süllyeszd el az előítélet tengerén, és ne tudd meg azt, hogy nem vagy más, csak ugyanolyan, mint én...
*
Te voltál a mester, ki tanított szeretni,
légy újra mester, s taníts meg feledni.
*
Mikor már pont meg tudnám győzni magam afelől, hogy nincs Rá szükségem, újra előkerül, és ad egy leheletnyi reményt, amibe belekapaszkodok, és újra csak Tőle függök...
*
...a gyomrod görcsben áll s napokig nem alszol, rájössz:
a legkeményebben mindig a leggyengébb harcol.
Rádöbbensz, van szabadulás és kárhozat:
aki mosolyog a képen, mindig az az áldozat...
*
Fáj, mégsem ordítasz. Csak csendben könnyezel, félsz, hogy valaki meghallja...
*
Szólni sem mertem, mert a szemem gyanúsan égett, és féltem a könnyek lehetőségétől, ha esetleg ki merem nyitni a számat, biztosan kibukna rajta a fájdalom.
*
Egy koldus az utcán a kezemhez ért, reszkető kezével valamit kért. Láttam, hogy csalódott és boldogtalan, nem volt egy fillérem sem, szégyelltem magam. Álltam és néztem könnyes szemét, megfogtam az öreg, remegő kezét.
- Bácsikám, én is ide jutok, hisz a szívemben én is csak egy koldus vagyok.
*
Néha jobb egyedül lenni. Ha egyedül vagy, senki sem tud bántani...
*
A könny és a szeretet édes testvér, nem szerelem az, mi egy könnycseppet sem ér, aki sosem sírt, az sosem szeretett, mert a könny és a szeretet egy napon született...
*
Szeretlek, ezt mondtad... Bíztam benne, hogy ez így is marad, de szemed máson gyorsan megakadt, s engem, mint egyszerű játékot, eldobtál. Hogy mit okozol ezzel? Bele sem gondoltál...
*
Vannak dacos ajkak, mik soha nem beszélnek, de reggel a könnyes párnák mindent elmesélnek...
*
Sokszor úgy szeretnék sírni, magam sem tudom, miért. Szeretnék zokogva sírni, magam sem tudom, kiért. Szeretnék valakit bírni, kihez már nincs több remény. Valakit, aki már másé, és nem lehet az enyém.
*
Megadtam az esélyt ezerszer, hidd el, de aztán rájöttem, nincs kivétel, mától már mindegyik ugyan olyan. A szívemet messzire eldobtam, hogy ne találja meg senki sem... Szerelem? Ezt a szót nem ismerem...
*
Félek, hogy egyedül maradok. Attól félek, hogy mindig valakinek a barátja, vagy húga, vagy bizalmasa leszek, de soha nem mindene valakinek!
*
Számtalan barát vett körül tündöklő életemben; most, hogy elködösült, nem látszik egy sem...
*
Szomorú tud lenni, amikor változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz...
*
Érzem, hogy darabokra hullok, mert nem vagy már mellettem...
*
Bocsásd meg nekem, hogy ennyire szeretlek, és sokszor, ha kéred, akkor sem engedlek...
*
Vártalak... tegnap még fontos volt, ma tárgytalan, józanul vigasztalom önmagam. Vége lett... de azért reggel éppúgy ébredek, nem vették el tőlem a kék eget és nem dőlt össze a világ... megyek tovább. Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa idegen, egy könnycseppel több ragyog fáradt szememen, valaki rosszat tett velem. Istenem... pedig azt hittem, ismerem!
*
Hol voltál Te, amikor szükségem lett volna Rád? Amikor arra vágytam, hogy csak egy kicsit is szeress...
*
Szorít a torkom, nehezen lélegzem... Tudtam, hogy el fogsz menni, valahogy éreztem...
*
Nem szabad soha visszahívni azt, aki elment, itt hagyott.
Nem tud egy szív örökké fájni, kergetni egy futó csillagot.
Új szerelem kell, nem a régi,
nem szabad soha visszahívni!
*
Kihalt az úttest, csak én fekszek rajta,
s nincs, ki engem összekaparna.
Jön már a mentő, sebesen rohan,
zászlója libben, lámpája villan.
Egy nagy csattanás, a többit már nem is érzem,
a folytatást a túlvilágon, a hírekben nézem...
*
Levegőnek nézel, ahogy elsétálsz mellettem, s letagadod az érzést, hogy valaha is kellettem. Nem nézel szemembe, tán félsz attól, amit látnál? Pedig a szememben van minden, mire valaha is vágytál...
*
Egy lány, aki szerelmes volt beléd,
Egy lány, aki mindig ment eléd,
Egy lány, aki minden nap téged várt,
Egy lány, aki minden nap álmában téged lát,
S egy lány, aki téged annyira szeretett,
Hogy megölte magát, mert annyira szenvedett...
*
Ülök a sarokban, érzem, hogy vérzek,
Sajnálom, Kicsim, bocsáss meg, kérlek...
*
Semmi sem fájdalmasabb annál, amikor rájössz, hogy Ő számodra mindent jelent, de te semmit sem jelentesz neki.
*
Akárhányszor az emberek megkérdezik: "ti ketten jártok?"
El sem tudjátok képzelni, mennyire fájdalmas azt mondani: "nem, csak barátok vagyunk..."
*
Kiáltanék, tudják meg, hogy fáj, hogy nélküled rám csak szomorúság vár. Mégis hallgatok, hisz ezt kell tennem, nevetni próbálok, s magamba fojtom a könnyem...
*
Még annyi mindent mondhatnék neked, mégis évek óta írok egy levelet. Csak egyetlen sornyi hazugság - röviden: már megtanultam élni nélküled...
*
Elmegyünk egymás mellett, mint két idegen,
Egymásra sem nézünk, szemünk se rebben.
De lelkünkben, szívünkben vérzünk,
És az utca végéről mégis visszanézünk.
*
Könnyeim feltörnek, nem bírom tovább. Néha elfeledlek, néha még belehalok. Ha találkozunk, Te csak elfordulsz csendesen. Könnyeim hullnak szüntelen.
*
Épp egy hídon álltunk, alattunk csendben folydogált a víz. Közel voltál hozzám, szinte éreztelek, épp az ajkad az enyémhez ért lágyan... Majd hirtelen fájón a valóságba kerültem: felébredtem. Csalódottan és összetörve hanyatlottam vissza a párnámra, az álmom még mindig nem vált valóra...
*
Emlékszem, ahogy néztél rám, olyan szép volt, de elmúlt már. Talán könnyebb, ha eljön a nyár, mert úgy szeretném feledni már... Nélküled minden olyan más, még az idő is másképp jár. Tudom, hogy nem talállak már, úgy bánt, hogy nem kellek már, hiányzol, örökre várok majd Rád!
*
Ott leszek az esküvődön gyászban, feketében, meghúzódva a templom egyik szegletében. Ott állok majd szomorúan, bús halovány arccal, ott hallgatom, mikor a pap összead majd azzal. Ott zokogok fájó szívvel, leborulva térdre. Ott lesz a te esküvődön szívem temetése.
*
Könnyebb egy kősziklának lágy viasszá válni, mint két szerető szívnek egymástól elválni.
Mert ahol a két két szerető szív egymástól elválik, ott az édes méz is keserűvé válik...
*
A szerelem gyönyörű dolog. De az egyiknek mindig túl soká tart. A másik aztán ott marad ülve, és a semmibe mered. Néz, mint az őrült.
*
Az életben lesznek olyan idők, amikor nehéz lesz mosolyognod, de annak ellenére, amit látsz, az összes fájdalom ellenére, meg kell őrizned a humorérzéked. Tudnod kell mosolyogni azon a sok fájdalmon!
S soha nem figyelek, mikor hova lépek...
Ő pedig csak messze elrepül,
S néha-néha a távolban mégis előkerül.
Tudom, úgysem lesz az enyém, mégis szaladok,
De az évek során egyre lassabban haladok...
A körülvevő emberek csak néznek rám bután,
Én pedig csak futok... futok az álmaim után...
Hulló könnyekkel állok sírod felett,
a koporsó bezárta legdrágább kincsemet.
Megállt egy szív, mely élni vágyott.
Csak az idő múlik, feledni nem lehet.
Nehéz az életet élni nélküled.
Felejteni téged soha nem lehet.
Ha a bús napjaim le fognak telni,
Oda vágyom hozzád megpihenni.
a koporsó bezárta legdrágább kincsemet.
Megállt egy szív, mely élni vágyott.
Csak az idő múlik, feledni nem lehet.
Nehéz az életet élni nélküled.
Felejteni téged soha nem lehet.
Ha a bús napjaim le fognak telni,
Oda vágyom hozzád megpihenni.
Szívünk megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkünkre angyalok vigyáznak fent az égben...
Lelkünkre angyalok vigyáznak fent az égben...
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását...
felejtsd el arcom romló földi mását...
Miért van az, hogy közel érzel valakit magadhoz s mégis eltávolítod? Miért van az, hogy nem kell, ha van, de megdöglessz nélküle és ott él benned mindig a vágy nagyon mélyen érte, de tudod, hogy nem helyes, és más a fontos, másra kell koncentrálnod. És ez az érzés ritkán tör elő, de akkor feltépi a sebeket, és nem tudod, miért van ilyen hatással rád, vagy hogy milyen következménye lesz. Nem akarsz engedni, de vannak gyenge pillanatok, amikor bizony a szíved megszakad...
Már csak egy emlék, mi belőled maradt,
csak egy fénykép a kispárnám alatt.
Féltve őrzöm, nem tudja senki sem,
mennyire sokat jelentesz nekem.
Csak egy könnycsepp, mi az arcomon ég,
egy könnycsepp, hisz Te mondtad: elég!
Nagyon fáj, nagyon rossz nélküled.
Hiányzol csak emléked éltet.
Csak egy csók, mit utoljára adtál,
az utolsó az volt, amit akartál.
Csak egy csók, egy fájó pillanat,
már csak egy emlék, mi belőled megmaradt...
csak egy fénykép a kispárnám alatt.
Féltve őrzöm, nem tudja senki sem,
mennyire sokat jelentesz nekem.
Csak egy könnycsepp, mi az arcomon ég,
egy könnycsepp, hisz Te mondtad: elég!
Nagyon fáj, nagyon rossz nélküled.
Hiányzol csak emléked éltet.
Csak egy csók, mit utoljára adtál,
az utolsó az volt, amit akartál.
Csak egy csók, egy fájó pillanat,
már csak egy emlék, mi belőled megmaradt...
Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az Ő arcát látom, Őt rejti az éjszaka, Ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben. Jelentéktelen férfi és női arcok, a saját arcom mind gúnyosan Őrá emlékeztetnek. Az egész világ azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elveszítettem Őt...
Akárhova nézett, szürke falakat látott, pedig ő elképzelt régen egy színes világot.
Szeretet nélküli élet: halál.
~ La vita senza dellamore: la morte.
~ La vita senza dellamore: la morte.
Belül én már rég meghaltam, csak a maszkom él, belül én már rég meghaltam, egy maszk nevet feléd...
Az életben lesznek olyan idők, amikor nehéz lesz mosolyognod, de annak ellenére, amit látsz, az összes fájdalom ellenére, meg kell őrizned a humorérzéked. Tudnod kell mosolyogni azon a sok fájdalmon!
*
"Remélem emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha akarod, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem... Ez leszek én: egy megfakult emlékkép, mely rád nevet. Múlt leszek, mert a jövőd nem lehettem..."
*
"Nem. Neki most nem arra van szüksége,hogy megszólítsam, és arról faggassam, mi a baja. Ezek a szavak nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit,vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most... csak egyetlen dolog biztos: ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit."
*
"Naná, hogy bírom a szingli vagyok, flörtöljünk, jó pasi vagy, igyunk meg valamit szituációkat, de néha.. néha annyira hiányzik az a csókok, ölelések, én vagyok a barátnője és szerelmes vagyok féle dolog..."
*
"Nevettek is a hátam mögött, kihasználtak engem, az élet útja rögös és nekem el kellett mennem. Bele se merek gondolni, milyen lehet az a nagy ő, mire beleszeretnék ő is azt mondaná, agyő.."
*
"Megy az idő. Túl gyorsan megy. Csak Én maradok itt. Csak Én nem tudok tovább lépni. Csak Én nem tudok a jelenben élni. Csak Én nem tudom hátrahagyni a múltat. Csak Én nem tudlak elfelejteni. Csak Én nem.."
*
"Miért akkor fogynak el a szavak, amikor leginkább kellenének, Miért akkor tűnsz el egyből, amikor igazán szeretnélek?"
*
"Egyedül vagyok, nem vagy itt velem. Nem ölelsz át forrón, nem fogod a kezem. Megint elmúlt egy nap, peregnek az órák. Nincs olyan pillanat, hogy ne gondoljak rád.."
*
"Rámosolygok, és úgy teszek, mintha minden rendben lenne... Pedig belül úgy fáj , hogy nem szeretett..."
*
Csak légy boldog! Én ülhetek a sarokban, de a te életed túl értékes ahhoz, hogy elvesztegesd!
*
Abban a hétfői mosolyban benne volt egy keddi levél, egy szerdai csók, egy csütörtöki "rólad álmodom", egy pénteki vágyakozás - és egy soha napi beteljesülés.
*
Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett ez enyémbe.
*
Közelebb, egyre közelebb kerülök hozzá, de talán soha nem érhetem el. Talán csak azért közeledünk egymás felé, hogy aztán örökre elváljunk.
*
És ha többet nem hallom már ezeket a szavakat, akkor is boldog leszek, mert mindörökre emlékezni fogok rájuk, hogy egyszer igenis kimondtad őket.
*
Tudom, hogy szeretsz titokban, ott hever a szíved a sarokban, ahol mindig sötét van.
Tudom, hogy fáj, hogy félsz, tudom, hogy inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz, tudom, hogy egyszer élünk, akkor is minek, te mindent megtettél, tudom, hogy boldog még sohasem voltál...
*
Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem... azzal a pár szóval csupán az életemet romboltad szét...
*
Amikor nem lehetsz azzal, akibe szerelmes vagy... együtt tudnál lenni másvalakivel, aki csak kedvel téged?
*
...nekem már csak az a boldogság, hogyha reggel, amikor felkelek, tudom, hogy nem veled álmodtam...
*
Azt mondtad, sosem akarsz engem szomorúnak látni... ez azt jelenti, hogy mindig becsuktad a szemed, akárhányszor sírtam?
*
Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik...
*
Hamvadó cigarettavég ül a hamutálcán, s csendben végigég.
Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el...
*
Honnan vetted azt, hogy a szivárvány boldog? Attól, hogy színes, lehet az ő szívében van a legnagyobb bánat...
*
Mert tudom, milyen érzés, mikor elveszíted azt, akit annyira akartál, és minden, amid van, romba dől...
*
Reggel a hideg, párás ködben álltam egy kopasz fa alatt, és merengtem a csendben... Gondolataim együtt gomolyogtak leheletemmel, könnyeim összefolytak néhány magányos esőcseppel... Annyira vágytam ott utánad... Úgy éreztem, megöl ez a mérhetetlen bánat... Sose gondoltam, hogy ez ennyire fájhat.
*
Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad...
*
Az érzés, hogy nem jön vissza többé... a könnyek, melyek hiába születnek, az emberek, kik örökre szeretnek, a szívek, melyek soha nem feledték, a szívek, melyek egykor még őt szerették, az elmúlás, az elmúlás az, mely mindenről tehet... az is, melyet elűzni végleg nem lehet...
*
Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindig egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.
*
Nem tudnám leírni, hogy milyen nehéz kibírni. Nélküled levegőt sem tudnék venni, nélküled a rosszat nem tudnám lenyelni sehogy. Az életem miről fog szólni, ha nem vagy itt velem? Mert téged nem lehet pótolni...
*
Nem az az ijesztő, hogy egyedül maradok, hanem az, hogy nélküle! Ha nincs mellettem, nélküle az a bonyolult biológiai folyamat, ami tulajdonképpen az életem, csak hamisított létezés. Üres, abszolút tartalmatlan látszat.
*
...ülök és nézegetek rólad egy képet, s közben felidézek egy régi emléket. Könnyeim mögül látom az arcodat, szívem fáj, tisztán hallom a hangodat...
*
Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit sem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is...
*
Megcsókollak, te nekem adsz csókot, aztán elindulsz szótlanul, és magaddal viszed az életem...
*
Ha majd sírom mellett állsz,
S engem többé nem látsz,
Írd a homokba csendesen,
Őt valaha szerettem...
*
- Örülök, hogy te mindig ilyen vidám vagy.
- Így látod?
- Így.
- És azt szereted, ha ilyen vagyok?
- Azt.
- Akkor örülök, hogy nem ismersz teljesen...
*
Már nem születik mese abból, ha látlak, csak néma nevetés, hogy miért volt nekem sok, ami vagy - most meg kevés...
*
Ha a sors olyan kegyetlen lesz, hogy veled többé nem találkozom, legyen örök emlék e néma mozdulatom...
*
Melléd ül egy angyal, de elmenekülsz buta érveléssel. Félsz érinteni szárnyát, mert a múlt csontig éget...
*
De hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor felém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem...
*
Az ember olyan, mint képen az arca, mert lelke és szíve nem lehet rajta.
*
A szív törékeny műszer. Ezért is óvjuk olyan erőteljesen, ezért adjuk oda olyan ritkán, és ezért jelent olyan sokat, ha mégis megtesszük. Vannak szívek, amelyek törékenyebbek másoknál. Valahogy tisztábbak. Mint a kristály az üvegek között, de még összetörve is gyönyörűek...
*
Néha azt szeretném, ha "Vigyázat, törékeny" felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert olyan világban élünk, ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, ahol nincsenek törvények, másnap reggelre még éppen úgy fáj, ami fáj.
*
Nézd, most minden a régi még holnapra, mondd hogyan tűnik el? Nézd, most itt ez a pillanat is eltűnik,és észre sem veszed!
*
A szíved megszakad, de te csak csukott szemekkel tűröd, mert túl fájdalmas ahhoz, hogy tudomást vegyél róla...
*
A kapcsolatok olyanok, mint az üvegek: néha jobb, ha összetörve hagyjuk ahelyett, hogy újra megsebeznénk magunkat, miközben próbáljuk újra összerakni.
*
Gyönyörű, kora nyári szürkület ereszkedett alá, amikor nagyon tudnak fájni az emlékek, a kezdet és a befejezés.
*
Mikor a legjobbat próbálod kihozni magadból, de nem sikerül; mikor megkapod, amit akartál, de nem azt, amire szükséged lenne; mikor elveszítesz valamit, amit nem lehet pótolni; mikor szeretsz, de hiába teszed - lehet ennél rosszabb?
*
Egyedül állt. Ott, a magánnyal. Nem nézett rám. A fejét lehajtotta, majd elment, visszanézett, mosolygott, és kisétált. Kisétált mindenből, ami vele kapcsolatos... De ezzel együtt az életemből is.
*
Nem tudtam, helyes-e vagy sem, ahogy döntök... a döntés, hogy elszakadjak Tőle, de megtettem. Megtettem azzal a reménnyel, hogy így jobb lesz. Jobb lesz Neki. Olyat talál, aki megérdemli... Aki megbecsüli, úgy, ahogyan nekem kellett volna.
*
Tudtad, hogy fájni fog, mégis megbántottál. Én szerettelek, de Te csak kihasználtál! Egyszer majd rájössz, hogy én szívből szerettelek, de akkor már késő lesz, én már elfeledtelek. A szívem másé lesz, mert Te megtagadtad, és látod, most már én nevetek rajtad...
*
Az értelmetlen gyűlöleted szálkái pedig továbbra is belém fúródtak, bárhová is próbálok elszaladni előlük. Bármilyen gyorsan is szedem a lábam, egy helyben szaladok. Nem tudok elrejtőzni előle, hiába fetrengek nyakig a mocsokban. Ez csak a Te játszmád, és Te bevetsz minden fortélyt, hogy lásd, milyen mélyre taszíthatsz. Innen már nem lehet mélyebbre süllyedni. Az életemmel játszol.
*
Őrült vagyok, valaki ezt mondja rám. De a világ tesz ilyenné. Nem az én hibám. Ölj meg, hajóm süllyeszd el az előítélet tengerén, és ne tudd meg azt, hogy nem vagy más, csak ugyanolyan, mint én...
*
Te voltál a mester, ki tanított szeretni,
légy újra mester, s taníts meg feledni.
*
Mikor már pont meg tudnám győzni magam afelől, hogy nincs Rá szükségem, újra előkerül, és ad egy leheletnyi reményt, amibe belekapaszkodok, és újra csak Tőle függök...
*
...a gyomrod görcsben áll s napokig nem alszol, rájössz:
a legkeményebben mindig a leggyengébb harcol.
Rádöbbensz, van szabadulás és kárhozat:
aki mosolyog a képen, mindig az az áldozat...
*
Fáj, mégsem ordítasz. Csak csendben könnyezel, félsz, hogy valaki meghallja...
*
Szólni sem mertem, mert a szemem gyanúsan égett, és féltem a könnyek lehetőségétől, ha esetleg ki merem nyitni a számat, biztosan kibukna rajta a fájdalom.
*
Egy koldus az utcán a kezemhez ért, reszkető kezével valamit kért. Láttam, hogy csalódott és boldogtalan, nem volt egy fillérem sem, szégyelltem magam. Álltam és néztem könnyes szemét, megfogtam az öreg, remegő kezét.
- Bácsikám, én is ide jutok, hisz a szívemben én is csak egy koldus vagyok.
*
Néha jobb egyedül lenni. Ha egyedül vagy, senki sem tud bántani...
*
A könny és a szeretet édes testvér, nem szerelem az, mi egy könnycseppet sem ér, aki sosem sírt, az sosem szeretett, mert a könny és a szeretet egy napon született...
*
Szeretlek, ezt mondtad... Bíztam benne, hogy ez így is marad, de szemed máson gyorsan megakadt, s engem, mint egyszerű játékot, eldobtál. Hogy mit okozol ezzel? Bele sem gondoltál...
*
Vannak dacos ajkak, mik soha nem beszélnek, de reggel a könnyes párnák mindent elmesélnek...
*
Sokszor úgy szeretnék sírni, magam sem tudom, miért. Szeretnék zokogva sírni, magam sem tudom, kiért. Szeretnék valakit bírni, kihez már nincs több remény. Valakit, aki már másé, és nem lehet az enyém.
*
Megadtam az esélyt ezerszer, hidd el, de aztán rájöttem, nincs kivétel, mától már mindegyik ugyan olyan. A szívemet messzire eldobtam, hogy ne találja meg senki sem... Szerelem? Ezt a szót nem ismerem...
*
Félek, hogy egyedül maradok. Attól félek, hogy mindig valakinek a barátja, vagy húga, vagy bizalmasa leszek, de soha nem mindene valakinek!
*
Számtalan barát vett körül tündöklő életemben; most, hogy elködösült, nem látszik egy sem...
*
Szomorú tud lenni, amikor változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz...
*
Érzem, hogy darabokra hullok, mert nem vagy már mellettem...
*
Bocsásd meg nekem, hogy ennyire szeretlek, és sokszor, ha kéred, akkor sem engedlek...
*
Vártalak... tegnap még fontos volt, ma tárgytalan, józanul vigasztalom önmagam. Vége lett... de azért reggel éppúgy ébredek, nem vették el tőlem a kék eget és nem dőlt össze a világ... megyek tovább. Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa idegen, egy könnycseppel több ragyog fáradt szememen, valaki rosszat tett velem. Istenem... pedig azt hittem, ismerem!
*
Hol voltál Te, amikor szükségem lett volna Rád? Amikor arra vágytam, hogy csak egy kicsit is szeress...
*
Szorít a torkom, nehezen lélegzem... Tudtam, hogy el fogsz menni, valahogy éreztem...
*
Nem szabad soha visszahívni azt, aki elment, itt hagyott.
Nem tud egy szív örökké fájni, kergetni egy futó csillagot.
Új szerelem kell, nem a régi,
nem szabad soha visszahívni!
*
Kihalt az úttest, csak én fekszek rajta,
s nincs, ki engem összekaparna.
Jön már a mentő, sebesen rohan,
zászlója libben, lámpája villan.
Egy nagy csattanás, a többit már nem is érzem,
a folytatást a túlvilágon, a hírekben nézem...
*
Levegőnek nézel, ahogy elsétálsz mellettem, s letagadod az érzést, hogy valaha is kellettem. Nem nézel szemembe, tán félsz attól, amit látnál? Pedig a szememben van minden, mire valaha is vágytál...
*
Egy lány, aki szerelmes volt beléd,
Egy lány, aki mindig ment eléd,
Egy lány, aki minden nap téged várt,
Egy lány, aki minden nap álmában téged lát,
S egy lány, aki téged annyira szeretett,
Hogy megölte magát, mert annyira szenvedett...
*
Ülök a sarokban, érzem, hogy vérzek,
Sajnálom, Kicsim, bocsáss meg, kérlek...
*
Semmi sem fájdalmasabb annál, amikor rájössz, hogy Ő számodra mindent jelent, de te semmit sem jelentesz neki.
*
Akárhányszor az emberek megkérdezik: "ti ketten jártok?"
El sem tudjátok képzelni, mennyire fájdalmas azt mondani: "nem, csak barátok vagyunk..."
*
Kiáltanék, tudják meg, hogy fáj, hogy nélküled rám csak szomorúság vár. Mégis hallgatok, hisz ezt kell tennem, nevetni próbálok, s magamba fojtom a könnyem...
*
Még annyi mindent mondhatnék neked, mégis évek óta írok egy levelet. Csak egyetlen sornyi hazugság - röviden: már megtanultam élni nélküled...
*
Elmegyünk egymás mellett, mint két idegen,
Egymásra sem nézünk, szemünk se rebben.
De lelkünkben, szívünkben vérzünk,
És az utca végéről mégis visszanézünk.
*
Könnyeim feltörnek, nem bírom tovább. Néha elfeledlek, néha még belehalok. Ha találkozunk, Te csak elfordulsz csendesen. Könnyeim hullnak szüntelen.
*
Épp egy hídon álltunk, alattunk csendben folydogált a víz. Közel voltál hozzám, szinte éreztelek, épp az ajkad az enyémhez ért lágyan... Majd hirtelen fájón a valóságba kerültem: felébredtem. Csalódottan és összetörve hanyatlottam vissza a párnámra, az álmom még mindig nem vált valóra...
*
Emlékszem, ahogy néztél rám, olyan szép volt, de elmúlt már. Talán könnyebb, ha eljön a nyár, mert úgy szeretném feledni már... Nélküled minden olyan más, még az idő is másképp jár. Tudom, hogy nem talállak már, úgy bánt, hogy nem kellek már, hiányzol, örökre várok majd Rád!
*
Ott leszek az esküvődön gyászban, feketében, meghúzódva a templom egyik szegletében. Ott állok majd szomorúan, bús halovány arccal, ott hallgatom, mikor a pap összead majd azzal. Ott zokogok fájó szívvel, leborulva térdre. Ott lesz a te esküvődön szívem temetése.
*
Könnyebb egy kősziklának lágy viasszá válni, mint két szerető szívnek egymástól elválni.
Mert ahol a két két szerető szív egymástól elválik, ott az édes méz is keserűvé válik...
*
A szerelem gyönyörű dolog. De az egyiknek mindig túl soká tart. A másik aztán ott marad ülve, és a semmibe mered. Néz, mint az őrült.
*
Az életben lesznek olyan idők, amikor nehéz lesz mosolyognod, de annak ellenére, amit látsz, az összes fájdalom ellenére, meg kell őrizned a humorérzéked. Tudnod kell mosolyogni azon a sok fájdalmon!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
