Idővel a fájdalom, hogy nem tettünk meg valamit nagyobb lesz, mint a félelem attól, hogy megtegyük.

ülj le és fogd be a szád. nem ajánlom hogy közbeszólj. figyelj és jól jegyezd meg amit most mondok mert nem mondom el többször. tönkretettél. ezek után szerintem jár nekem annyi, hogy végighallgass. mindvégig hazudtál nekem, becsaptál és megaláztál. én mindent elnéztem neked mert szerettelek. elhagytál szó nélkül. szenvedek. nézz rám! hogy tehetted ezt velem? egy szemernyi bűntudatot sem érzel? nem? pedig kéne! két részre szakadtam. az egyik részem iszonyatosan szeret és nem haragszik rád. vissza akar kapni. a másik részem azt kívánja éld át te is ezt a tébolyt, ezt a fájdalmat amit én érzek most nélküled. azt kívánja, hogy törlődj ki örökre az emlékezetemből és merülj a feledés homályába. látod mivé tettél? nézz a szemembe! és mond meg,hogy éljek így?

Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz; ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz; sőt ha pontosan azt kapod meg, amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké.

eleinte még sírtam. keservesen sírtam, könnyeim eláztatták minden este a párnám. ahogy teltek az álmatlan éjszakák nélküled, úgy kezdtek el fogyni a könnyeim. egyre kevesebb és kevesebb csordult ki a szememből. az idővel múlt a fájdalom is… darabokban fogyott el a szívem. már egy könnycseppet sem tudok ejteni érted és már nem fáj a szívem sem. tulajdonképpen ez is csak azért van mert nincs már szívem. ha lenne még, akkor ugyanolyan keservesen sírnék érted.

Tudom, hogy ez az egyetlen kiutam maradt. Tudom azt is hogy boldognak lenni nem egyenlő azzal, hogy minden tökéletes. De miért van az, hogy amikor végre boldog lehetnék valami mindig beárnyékolja azt? Én mindent megteszek, hogy boldog legyek, én próbálok mindent rendbe hozni. De kezdek belefáradni, és az erőm is fogytán. Éltetnek azoknak a pillanatoknak az emlékei amikor boldog voltam. Ezek adnak elég erőt ahhoz, hogy elviseljem ezeket a boldogság nélküli időket. De ez egyre nehezebb és nehezebb.

Azt hiszem, eltévedtem... Ő nem az én hercegem, és ez nem az én mesém…

Rád találnom, nem volt nehéz. De hogy velem maradj, én voltam túl kevés..

Visszaemlékszem arra az időre, amit együtt töltöttünk, újra és újra lejátszom őket magamban, de már túl késő...

Egy nap, mikor álmaim már nem rólad szólnak.
Egy nap, mikor első gondolatom már nem te vagy.
Egy nap, mikor már nem érzem, hogy vágyom utánad.
Egy nap, mikor nem várom, hogy újra lássalak.
Egy nap, mikor fordulatot tett az életem.
Egy nap, mikor tovább tudtam lépni, legalábbis azt hittem.
Egy nap, mikor a fejemben nem csak te jártál.
Egy nap, mikor az idő múlt, de eszembe se jutottál.
Igen ez Egy nap, ami nem létezik.

A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya azt jelzi, hogy szeretem.

Itt vagyunk mi, mindannyian alapvetően magányos, önálló élőlények, keringve egymás körül, keresve a legcsekélyebb nyomát is a valódi kapcsolatnak. Néhányszor rossz helyen keresgélnek, néhányan csak feladják a reményt, mert magukban azt gondolják, 'Nincs ott kint senki, aki rám vár', de mindannyian próbálkozunk, újra meg újra. Mert néha-néha, olykor-olykor, két ember találkozik és ott az a szikra.

Elmerülsz az álmodozásban,és minden találkozásnál arcon csap a valóság..

A jó embert azért lehet bántalmazni, mert
biztos lehetsz abban, hogy megbocsájt neked.